Intézményünkben 2024. szeptemberétől diákjaink nyelvvizsgát tehetnek az iskola tanáraival
Társalkodó nyelvvizsgarendszer
November 24-én került sor a Gorsium Gimnázium és Művészeti
Szakgimnázium első őszi szavalóversenyére, amellyel szeretnénk új
hagyományt teremteni iskolánkban.
Az ősz mindig különleges időszak: egyszerre hordozza a befelé figyelés
csendjét és a változás színes kavalkádját. Ehhez a hangulathoz kapcsolódott
szavalóversenyünk témája is, amely most két, látszólag egymástól távol eső kor
költészetét állította egymás mellé: Vörösmarty Mihályét és egy kortárs
alkotóét.
Vörösmarty költészete ma is képes megszólítani bennünket: érzelmei,
gondolatai és nyelvi gazdagsága újra és újra átélhetővé válik minden nemzedék
számára. Mellette pedig itt vannak a kortárs költők, akik ugyanazokat az emberi
kérdéseket teszik fel, de a mából, a mi világunk tapasztalatain keresztül. Két kor,
két hang – mégis ugyanaz az inspiráció: megérteni önmagunkat és a világot.
A verseny résztvevői ezt a különleges párbeszédet hozták elénk. A
tanulók előadásain keresztül találkozott múlt és jelen, hagyomány és friss hang –
és így született meg valami különleges: a költészet újraértelmezett, személyes
élménye.
Köszönjük minden diáknak, hogy vállalták a felkészülést és a szereplést.
Eredmények:
3. helyezett: Rátkai Anna 11.B
2. helyezett: Vass Kíra Kinga 10.D
1. helyezett: Temesvári Cecília 9.A
Temesvári Cecília így továbbjutott a Fejér Vármegyei Szavalóversenyre, ahol a
színvonalas, szoros mezőnyben méltó módon képviselte az iskolánkat.
A Székesfehérvári Diáktanács felhívásához iskolánk is csatlakozott, hogy édességekkel tegye még finomabbá azokat a tartós élelmiszercsomagokat, amelyeket a Szeretet karácsony rendezvényén adnak át több mint 300 családnak.
Katt ide
Szalagavató 2025
2025 november 8-án megrendezésre került szalagavató ünnepségünk
Szülők írták
Nem mindennapi eseményre voltunk hivatalosak, egy hagyomány, amellyel felavatják a végzős diákokat, amikor a művészi vénájukból fakadó tehetségükben büszkélkedhet, gyönyörködhet szülő s minden vendég, az éveken át tudásukat átadó tanárok, és az eseményt szervezők👌🥰. Gorsium, nem csak egy szalagavatót rendezett, egy igazi, minőségi kultúr élményt! Mindezt a gyermekeink nyújtott művészeti tudásokkal bearanyozva🥂👌🥰 Tánc, hangszerek, kis filmek, fotók, egy művész világ, szív s lélek ahova betekintést nyerhettünk🥹 Majd hercegnők és hercegek lehettek a hagyomány szerint🥰 Köszönöm az élményt❤️❤️🥂
Ha ez a B oldal, akkor jó lesz (nyugi, nem miattam volt a felhajtás, véletlen a dátum egybeesés, de meg kell hagyni, jó buli volt). Köszi mindenkinek, ide értve azokat is, akik megköszöntöttek, meg azokat is, akik oda juttatták a fiamat és a barátait, ahol most van.
Szalagavató – eljött ez a nap is…
Ma újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Nézem a gyermekemet, aki már nem is annyira gyerek, és egyszerre tölt el büszkeség, meghatottság és egy kis nosztalgia. Mintha csak tegnap lett volna, hogy először ment óvodába, most pedig ott áll a felnőtté válás küszöbén, a szalaggal a szívén.
Büszke vagyok arra, amivé lett: kitartó, okos, érzékeny és erős. Köszönöm, hogy részese lehetek ennek a különleges pillanatnak, és hogy együtt élhetjük át ezt a nagy lépést.
Legyen előtted sok szép cél, és legyen merszed megvalósítani őket.
Ma csak annyit mondok: büszke vagyok rád! ♥️
Rajzpályázat kis művészeknek - “Milyen szuperképességed lenne?”
Kedves Ügyeskezű Művészek!
Részletekért kattints ide
Nyíltnap promó 2025
Nyíltnapi promóciós videónk itt található
2025. november 13. (csütörtök) 9:00 (Pozsonyi út 99.)
Képző és iparművészeti Munkatárs
Művészeti Grafikus szakmairány
Mozgókép és Animáció tervező szakmairány
2025. november 13. (csütörtök) 10:00 (Kertalja utca 11/A)
Táncos II.
Kortárs-modern táncos szakmairány
2025. november 14. (péntek) 10:00 (Farkasvermi utca 40.)
Szórakoztató zenész II.
Billentyűs, Húros-vonós, Ütős, Fúvós, Énekes-szólista szakmairány
Képző és iparművészeti Munkatárs
Művészeti és médiafotográfus szakmairány
Gimnázium
__________
2025. december 09. (kedd) 9.00 (Pozsonyi út 99.)
Képző és iparművészeti Munkatárs
Művészeti Grafikus szakmairány
Mozgókép és Animáció tervező szakmairány
2025. december 09. (kedd) 10.00 (Kertalja utca 11/A)
Táncos II.
Kortárs-modern táncos szakmairány
2025. december 10. (szerda) 10.00 (Farkasvermi utca 40.)
Szórakoztató zenész II.,
Billentyűs, Húros-vonós, Ütős, Fúvós, Énekes-szólista szakmairány
Képző és iparművészeti Munkatárs
Művészeti és médiafotográfus szakmairány
Gimnázium
__________
2026. január 15.(csütörtök) 9.00 (Pozsonyi út 99.)
Képző és iparművészeti Munkatárs
Művészeti Grafikus szakmairány
Mozgókép és Animáció tervező szakmairány
2026. január 15. (csütörtök) 10.00 (Kertalja utca 11/A)
Táncos II.
Kortárs-modern táncos szakmairány
2026. január 14.(szerda) 10.00 (Farkasvermi utca 40.)
Szórakoztató zenész II.,
Billentyűs, Húros-vonós, Ütős, Fúvós, Énekes-szólista szakmairány
Képző és iparművészeti Munkatárs
Művészeti és médiafotográfus szakmairány
Gimnázium
• Szórakoztató zenész II. – billentyűs hangszerek (pl. zongora, szintetizátor), ének, húros/vonós hangszerek, ütős hangszerek
• Táncos II. – kortárs- és modern tánc
• Képző- és iparművészeti munkatárs – művészeti grafikus, művészeti és médiafotográfus, Mozgókép- és animációtervező
📍 Cím: 8000 Székesfehérvár, Farkasvermi utca 40.
📧 Elérhetőség: iroda@gorsiumiskola.hu
🔗 További információk: gorsiumiskola.hu
A közelmúltban teljes körű felújításon esett át a gimnázium, amelynek során a Farkasvermi épület külső és belső tereit is korszerűsítették. A munkálatok célja az volt, hogy a diákok és pedagógusok modern, biztonságos és inspiráló környezetben tölthessék mindennapjaikat.
A rekonstrukció keretében sor került a homlokzat megújítására, a nyílászárók cseréjére, valamint az energetikai rendszerek korszerűsítésére. Az intézmény belső tereiben új burkolatok, korszerű tantermek és közösségi helyiségek várják a diákokat.
A beruházásnak köszönhetően a gimnázium nemcsak esztétikailag vált vonzóbbá, hanem hosszú távon is fenntarthatóbb működést biztosít. A megújult épület méltó környezetet teremt az oktatás és a közösségi élet számára.
Fotó: Németh Kristóf
Táncpedagógusok Országos Szövetsége által szervezett versenyen vett részt a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 10-11-12 évfolyam táncosai saját és tanáraik által készített koreográfiákkal.
Tisztelt Szülők, kedves Diákok!
2025. június 16-tól (hétfőtől) 2025. június 18-ig (szerdáig) ÚJ órarend szerint kell készülni az utolsó héten.
Kérem, a KRÉTA órarend szerint készüljenek!
További információt az osztályfőnöktől tudnak kérni!
Székesfehérvár, 2025. június 13.
Köszönettel: Handl Szabolcs (igazgató)
- Képző- és iparművészeti munkatárs 4 0213 01 (Művészeti és médiafotográfus)
- Képző- és iparművészeti munkatárs 4 0213 01 (Művészeti grafikus)
- Képző- és iparművészeti munkatárs 4 0213 01 (Mozgókép és animációtervező)
- Szórakoztató zenész II 4 0215 08 (Szórakoztató zenész (Ütős)
- Szórakoztató zenész II 4 0215 08 (Énekes szólista)
- Szórakoztató zenész II 4 0215 08 (Szórakoztató zenész (Húros/vonós))
- Szórakoztató zenész II 4 0215 08 (Szórakoztató zenész ( Billentyűs ) )
- Táncos II. 4 0215 09 (Kortárs-, modern táncos)
- Gimnázium
Jelentkezni a rendkívüli felvételi eljárásrendre a szakképesítés (szakirány) megjelölésével a jelentkezési lap kitöltésével lehet megtenni.
A jelentkezési lapot https://gorsiumiskola.hu/dokument.html oldalon a jelentkezési lap a középiskolába lévő dokumentumot szükséges kitölteni és elküldeni a iroda@gorsiumiskola.hu email címre szkennelve.
A Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium alkotópályázatot hirdet gyermekek részére
A digitális tanrend helyi rendje
A belügyminiszter 32/2024. (VIII. 8.) BM rendelete alapján a 2024/2025. tanévben a gimnázium 9–11. évfolyamán a nevelő-oktató munkát 2025. május 5–9. között tantermen kívüli, digitális munkarendben szervezzük meg.
A digitális tanrend oka az írásbeli érettségi vizsga folyamatának zavarmentes szervezése. Mivel a vizsgaszervezés pedagógusaink bevonásával zajlik, a vizsgafolyamattal kapcsolatos teendők ellátása párhuzamosan zajlik a digitális tanrend munkaformáival.
A tantermen kívüli digitális munkarendben a nevelés-oktatás, a pedagógusok és a tanulók online kapcsolatában, a tanulmányi rendszer (KRÉTA/DKT) által biztosított funkcionalitásokkal és digitális eszközök alkalmazásával történik.
A 9–11. évfolyamon a nevelő-oktató munkához 2025. május 5–9. között kizárólag a KRÉTA Digitális Kollaborációs Tér alkalmazást használjuk. A Digitális Kollaborációs Térben (DKT) elérhetők a tanári és órai üzenőfalak, a privát beszélgetés (chat) funkciók. A rendszerben lehetőség van a házi, órai, nyelvi és e-Learning feladatok kiadására. A tanulók a DKT-n keresztül beadhatják a feladataikat, fájlokat csatolhatnak, továbbá nyomon követhetik az értékelés státuszait is.
Az alap információk közzétételének helye az E-Kréta tanóra Házi feladat.
A tanulók számára a „Házi feladat” funkció jelzi, hogy az aktuális tanórára feladat lett kijelölve.
A tanóra munkaformájáról a pedagógus dönt. Általános kérdésekkel az osztályfőnökhöz kell fordulni.
Amennyiben a pedagógusnak nincs egyéb intézményi teendője, úgy tarthat video tanórát, melynek időpontját előre jelzi a csoportnak. A 9-11.-es gimnáziumi tanulók tájékoztatása a digitális munkarend formájáról az osztályfőnök feladata, általános kérdésekkel az osztályfőnökhöz kell fordulni.
A digitális munkarend órarend szerint zajlik, a tanórák időpontjában a tanulóknak otthonukban az adott tantárggyal kell foglalkozniuk.
Az oktatás-nevelés a rendes tanórával megegyező időben történik a pedagógus irányítása mellett. Amennyiben az lehetséges, úgy a pedagógus digitális tanórát tart, egyéb esetben adott tanórára feladatvégzést jelölhet ki.
Igazgató
2025. április 30.
Fergeteges hangulatban ünnepeltek végzős diákjaink a városi bolondballagáson,
melynek győztese a Gorsium 12.a osztály.
Gratulálunk Pácser Borka Lujza 11.c osztályos tanulónknak, akinek a Szó-kincs 2025 pályázatán a Virágok lesznek majd a helyén című írása beválogatásra került az Aposztróf Kiadó legújabb kötetébe, ami az Ünnepi Könyvhéten, júniusban kerül megjelenésre.
Péter-Szabó Hanna Dóra 10.a osztályos tanuló a Nemes Nagy Ágnes-Szavalóversenyen a zsűri kiemelt dicséretében részesült.
Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Tánc tagozata felvételi előkészítő foglalkozást tart 2025. február 15. szombat 9-12:30-ig Székesfehérvár Kertalja utca 11/a Step and Style Táncstúdió tánctérmében. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Kevés jelentkező esetén a foglalkozás elmarad!
Bejelentkezés Február 10-ig a tombor.timea@gorsiumiskola.hu email címen
Idén is szeretettel várjuk a gyerekeket a grafika tanszak felvételi előkészítőjén.
Helyszín: Székesfehérvár, Pozsonyi út 99.
Időpontok:
2025.01.24 16.00-18.00
2025.01.31 16.00-18.00
2025.02.07 16.00-18.00
Az előkészítő díjtalan, bejelentkezés nem szükséges.
Kérlek hozz magaddal: A3- as műszaki rajzlapot, B4 - B6-os ceruzát, radírt , esetleg egyéb rajzeszközt, amit szívesen használsz.
NYÍLT NAPOK
2024. november 7. 8.00 (Pozsonyi út 99.): Művészeti Grafikus szakirány, Mozgókép és
animációtervező, Képző és iparművészeti Munkatárs
2024. november 7. 8.00 (Kertalja utca 11/A): Táncos II. Kortárs-modern táncos
2024. november 11. 10.00 (Farkasvermi utca 40.): Szórakoztató zenész II., művészeti és
médiafotográfus - Képző és iparművészeti Munkatárs, Gimnázium
2024. december 10. 10.00 (Farkasvermi utca 40.): Szórakoztató zenész II., Művészeti és
médiafotográfus - Képző és iparművészeti Munkatárs, Gimnázium
2024. december 12. 9.00 (Pozsonyi út 99.): Művészeti Grafikus, Mozgókép és animációtervező
szakirány - Képző és iparművészeti Munkatárs
2024. december 12.(csütörtök): 10.00 (Kertalja utca 11/A): Táncos II. Kortárs-modern táncos
2025. január 15.(szerda) 10.00 (Farkasvermi utca 40.): Szórakoztató zenész II., Művészeti és
médiafotográfus - Képző és iparművészeti Munkatárs, Gimnázium
2025. január 16.(csütörtök) 9.00 (Pozsonyi út 99.): Művészeti Grafikus, Mozgókép és
animációtervező szakirány - Képző és iparművészeti Munkatárs
2025. január 16. (csütörtök) 10.00 (Kertalja utca 11/A): Táncos II. Kortárs-modern táncos
Felhívás
Iskolánk pedagógus egyetemi diplomával rendelkező bármely szakos állást hirdet munkaszerződés keretében.
Iskolánk alábbi tanszakaira felsőfokú szakmai oklevéllel rendelkező oktatót, tanárt keresünk: előadóművészet, grafikus, fotográfus, táncos.
Pályázás céljából az önéletrajzokat, az iskolánk email címére kérjük eljuttatni: iroda@gorsiumiskola.hu
A 11. d 4 tanulója jutott a Fiatalok az Egészséges Jövőért országos döntőjébe.
Erre a versenyre 2024. november 29-én került sor Gyöngyösön a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusban.
Diákjaink szépen teljesítettek a megmérettetésen,értékes ajándékkal gazdagodtak.
Versenyzők:
Mráv Anna Cecília
Lévai Lara
Elhart Elizabet
Lukács-Borbély Kata
Lehrner Zsolt alpolgármester úr mai Fb posztjának fotóján a háttérben Penti Jázmin, 10.b osztályos diákunk olajpasztell képe látható az Újszövetség Maraton színházi rendezvényén.
Tanulóinkat igyekszünk a társadalmi felelősségvállalás fontosságára is nevelni. Ezért végzős diákjainkhoz az Országos Vérellátó Szolgálattól érkeztek előadást tartani a véradás szükségességéről.
Nyílt napok
---
Január 11-én 9:00 - Grafika - Pozsonyi út 99.
Január 11-én 10:00 - Tánc - Kertalja utca 11/A
Január 12-én 10:00 - Zene, Fotó, Gimnázium Farkasvermi út 40.
---
2023/2024 tanév kezdés
Tanév első napja 2023. szeptember 01. (péntek).
8.00-kor kezdődik az első óra (érkezés 15 perccel előtte).
Az első nap négy osztályfőnöki óra kerül megtartásra.
Az évnyitó az első osztályfőnöki órában, az osztályfőnökkel történik.
Következő 3 órában adminisztrációk, tankönyvek átvétele, tűz-balesetvédelmi oktatás, tanév rendjének kihirdetése, házirend ismertetése kerül megtartásra.
Az iskolai büfé szeptember 4-től üzemel.
Sok sikert és örömet kívánunk a 2023-2024-es tanévre!
Felhívás
Iskolánk pedagógus egyetemi diplomával rendelkező bármely szakos állást hirdet köznevelési szerződés keretében.
Iskolánk alábbi tanszakaira felsőfokú szakmai oklevéllel rendelkező oktatót, tanárt keresünk: előadóművészet, grafikus, fotográfus, táncos.
Pályázás céljából az önéletrajzokat, az iskolánk email címére kérjük eljuttatni: iroda@gorsiumiskola.hu
A Városi Képtár - Deák Gyűjtemény tisztelettel és szeretettel meghívja a Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum fotó és grafika szakos diákjai munkáiból válogatott kiállítás megnyitójára.
Megnyitó: 2023.05.25. csütörtök, 15:00 óra
Helyszín: 8000. Székesfehérvár, Oskola u. 10.
Petőfi 200 emlékév
2023. március 2-án a Gorsium Gimnázium tanulóival a Petőfi 200 emlékév alkalmából Kápolnásnyékre, a Halász Gedeon központba látogattunk az "Egész úton hazafelé" elnevezésű Petőfiről szóló műhelymunkára. A Rodics Eszter, a Kárpátmedencei Népfőiskola elnöke által elmondott ünnepi megnyitó után Vaderna Gábor egyetemi docens igen érdekes és újszerű előadását hallgathattuk meg Petőfi Sándorról, kora tudatosan felépített "celebjéről". A modern előadás közelebb hozta Petőfi alakját a mai fiatalokhoz. Az előadás után Ki mit tud következett, kalandos kvízjáték megoldásait kereshették ki a gyerekek a központ területén elhelyezett ismeretterjesztő táblákról, ahonnan a reformkori divatról és Petőfi életéről és családjáról is tájékozódhattak az érdeklődők. Lezárásként a Tükrös zenekar koncertjén vehettünk részt, amelyen Petőfi folklorizálódott verseit hallgathattuk meg a zenekar interaktív előadásában.
Link
A 10.d osztályból Rostás Zsaklin, Tóth Szabina és Zólyomi Lili a Grassalkovich Országos Történelem Verseny második fordulójára készülnek.
2023 tavaszán a digitális térben gyarapíthatta tudását Magyarország diákserege a DEMÓ 6 múzeumpedagógiai napon. Iskolánk tanulói is találkozhattak Petőfi alakjával türelemüvegbe rejtve, krajcárral számolhattak, játékos feladatokkal ismerkedtek a reformkori emberek mindennapjaival.
2022. 04. 22-én hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a Csoóri Sándor-szavalóversenyt Álmaim folytatói címmel a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
A középiskolások mezőnyében Józsa Nikolett 11. b osztályos tanuló második helyezést ért el, Klein Anna 10.c osztályos tanuló pedig különdíjban részesült.
Az eseményen ott volt a Fehérvári Versünnep ötletgazdája, Varga Sándor özvegye, Mihályi Magdolna is, aki a középiskolás díjazottakat meghívta a Székelyföldi Varga Sándor Verstáborba.
Diákjaink idén is sikeresen vették az akadályokat a sportrendezvényeken. Több, mint száz diák vett részt ezeken a versenyeken.
A Mc Donalds által szponzorált „Fair Play” Cup őszi és tavaszi fordulóján nem sokkal maradtunk le a dobogós helyezésről. Idén a fiúk mellett, lányaink is indultak ezen neves rendezvényen. Egy pár fotóval szeretnénk feleleveníteni, ezeket a pillanatokat. Büszkék vagyunk és gratulálunk a résztvevőknek.
Április végén megrendezett diákolimpián, atlétikai versenyszámokban indultunk, ahonnan négy éremmel térhettünk haza.
- 100m-es síkfutásban (VI. kcs), Horváth Kristóf Örs III. helyezést,
- magasugrásban (V.kcs),Pataki Marcell III. helyezést,
- magasugrásban (VI.kcs), Szabó Máté III. helyezést
. agasugrásban (VI.kcs.), Tóth Álmos II. helyezést ért el.
Ezúton is köszönjük nekik és persze minden résztvevőnek, hogy sikeres szerepléseikkel, emelték iskolánk hírnevét.
12.évfolyamos tanulóink elültetik a végzősök fáját a fenntarthatóság jegyében.
Best of Gorsium kiállítás
Kiállítás nyílik a Vörösmarty Mihály Könyvtárban
Best of Gorsium címmel:
Részletek itt
Iskolánk részt vesz a Millió lépés iskoládért kihívásban.
77 nap mozgás, millió lépés, és milliós nyeremény az iskolánknak 😊
Legyenek Önök is részesei az ország legnagyobb kihívásának, amely megmozgatja a diákokat, szülőket, tanárokat és mindenkit, aki aktív mozgással szeretné segíteni az iskolánkat. Az akció célja, hogy 11 héten át a lehető legtöbb magyar gyermek mozogjon mindennap, és velük együtt váljon mindannyiunk élete részévé az aktív életmód. A versenyben 100 x 1 millió forint sporteszköz-támogatást sorsolnak ki az iskolák között. Ahányszor teljesíti az iskola virtuálisan az Országos Kékkört, annyiszoros a nyerési esélyünk a sorsoláson.
A kihívásban az ingyenes MillióLépés mobilapplikáció letöltésével lehet részt venni, amelyben a lépések mellett további 60-féle mozgásforma alakítható át lépésszámmá. A játékban a lépésszámokat kell gyűjteni, amellyel a versenyzők virtuálisan bejárhatják a teljes magyar Kékkör útvonalát, megismerve a legszebb hazai látnivalókat. Az applikáció mindennap hasznos, érdekes üzeneteket oszt meg a résztvevőkkel a Kékkör látványosságairól, a mozgásról és az egészség megőrzéséről. A programban minden héten más-más sportoló, művész, ismert közéleti személy vagy szervátültetett inspirál a mozgásra.
Szeretettel várjuk Önöket is, hogy támogassanak minket lépéseikkel!
A Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum munkaközössége és diákjai!
Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén (ÁSZÉV 2023)
Csermely Dóra - Képző- és iparművészeti ismeretek vizsgatárgyból 10. helyezést ért el
Hernádi Anissza Karina - Képző- és iparművészeti ismeretek vizsgatárgyból 11. helyezést ért el
Majer Liza Rozanna - Szórakoztatózenész-ismeretek vizsgatárgyból 1. helyezést ért el
Máté Vivien - Szórakoztatózenész-ismeretek vizsgatárgyból 2. helyezést ért el
Kulcsár Kata Emese - Szórakoztatózenész-ismeretek vizsgatárgyból 3. helyezést ért el
Szabó Roland László - Szórakoztatózenész-ismeretek vizsgatárgyból 4. helyezést ért el
Körmendy Balázs Dániel - Szórakoztatózenész-ismeretek vizsgatárgyból 5. helyezést ért el
Pákozdi Alexander - Szórakoztatózenész-ismeretek vizsgatárgyból 6. helyezést ért el
Sikentánc Julianna, Gagyi Beatrice, Szabó Luca, Klein Anna, ,Csog István, Murányi Marcell
A Magyar Közlöny 158. számában megjelent 368/2022 (IX.29.) Korm. rendeletben (mellékletben csatolva) meghatározottak szerint, iskolánkban is módosul a tanév rendje.
• 2022. október 31-én, hétfőn munkaszüneti nap lesz.
• 2022. november 01-én, kedden Mindenszentek.
• 2022. november 02-án, szerdán tanítás nélküli munkanap lesz.
• 2022. november 03-án, csütörtökön tanítás nélküli munkanap lesz.
• 2022. november 04-én, pénteken tanítás nélküli munkanap lesz.
A fenn megjelölt időpontokban a diákoknak nem kell az intézményben tartózkodniuk.
Az utolsó tanítási nap 2022. október 28-án (pénteken), míg az első tanítási nap 2022. november 07-én (hétfőn) lesz.
Végzős évfolyam (12. évfolyam) diákjainak 2022. október 28-án kerül megrendezésre a szalagavató ünnepség, ezen a napon a tanórák CSAK A 12. ÉVFOLYAM RÉSZÉRE NEM kerülnek megtartásra!
Téli szünet a következők szerint módosul:
„A 2022/2023. tanév rendjéről szóló 22/2022. (VII. 29.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 7. § (2) bekezdésében
foglaltaktól eltérően a 2022/2023. tanévben a téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2022. december 21. (szerda),
a szünet utáni első tanítási nap 2023. január 9. (hétfő).”
A 2022/2023-as tanév a következő szerint módosul:
2022/2023-as tanév utolsó tanítási napja 2023. június 16.
Dátum: Székesfehérvár, 2022. október 14.
Handl Szabolcs - igazgató
A Kormány 368/2022. (IX. 29.) Korm. rendelete
a 2022/2023. tanév rendjére alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról
A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A. § (3) és (4) bekezdésére,
a 3. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló 2022. évi VI. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 30. § (4) bekezdésében, valamint a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Szkt.) 34. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően a tanulónak a 2022/2023. tanítási évben két alkalommal kell legalább hat összefüggő napból álló tanítási szünetet biztosítani.
(2) A 2022/2023. tanév rendjéről szóló 22/2022. (VII. 29.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 7. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően a 2022/2023. tanévben a téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2022. december 21. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2023. január 9. (hétfő).
(3) Az Nkt. 4. § 31. pontjától, az Szkt. 34. § (1) bekezdés b) pontjától, valamint az R. 2. § (2) bekezdésétől eltérően a 2022/2023. tanévben a tanítási év utolsó tanítási napja 2023. június 16. (péntek).
(4) Az R. 7. § (1) bekezdésében meghatározott őszi szünet a 2022/2023. tanévben nem adható ki. Ettől a nemzetiségi
oktatásban részt vevő iskolák sem térhetnek el.
2. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) A 3. § az e rendelet kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
3. § (1) A Kormány e rendelet hatályát a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló 2022. évi VI. törvény hatályvesztéséig meghosszabbítja.
(2) Ez a rendelet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló 2022. évi VI. törvény hatályvesztésekor hatályát veszti
.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén (ÁSZÉV 2022)
Benedek Boglárka - Képző- és iparművészeti ismeretek vizsgatárgyból 8. helyezést ért el
Gömöri Krisztina - Szórakoztatózenész-ismeretek vizsgatárgyból 1. helyezést ért el
Vajk Stefánia Mária - Szórakoztatózenész-ismeretek vizsgatárgyból 2. helyezést ért el
Gömöri Klaudia - Szórakoztatózenész-ismeretek vizsgatárgyból 3. helyezést ért el
Kiss Ramóna - Szórakoztatózenész-ismeretek vizsgatárgyból 4. helyezést ért el
Szakonyi Máté - Szórakoztatózenész-ismeretek vizsgatárgyból 5. helyezést ért el
Repka Boglárka - Szórakoztatózenész-ismeretek vizsgatárgyból 6. helyezést ért el
Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén (ÁSZÉV 2022)
döntőbe jutott tanulóink:
Benedek Boglárka - Képző- és iparművészeti ismeretek
Kugler Gergő - Optikai ismeretek
Péja Barbara - Optikai ismeretek
Vajk Stefánia Mária - Szórakoztatózenész-ismeretek
Gömöri Krisztina - Szórakoztatózenész-ismeretek
Gömöri Klaudia - Szórakoztatózenész-ismeretek
Kiss Ramóna - Szórakoztatózenész-ismeretek
Repka Boglárka - Szórakoztatózenész-ismeretek
Szakonyi Máté - Szórakoztatózenész-ismeretek
A Nemzetstratégiai Hivatal által kiírt országos rajzpályázaton középiskolás kategóriában három díjazott tanulónk a következő kiemelkedő eredményt érte el:
(A megadott témák: "125 éve született Tamási Áron", illetve "100 évvel ezelőtt hunyt el Gárdonyi Géza")
III. díj: Rádai Jázmin: "Tisztelet Gárdonyi Gézának - Egri csillagok" c. művével
(műfaj: montázs saját készítésű portré rajzzal)
Felkészítő tanár: Andor András

Különdíj: Molnár Janka: "Tisztelet Tamási Áronnak" c. művével
(műfaj: montázs saját készítésű portrérajzzal)
Felkészítő tanár: Andor András

Különdíj: Gonda Alexandra: "Ábel a rengetegben" c. művével
(Műfaj: rajz)
Felkészítő tanár: Schrenk Rita Anna
Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanáraiknak!
Steigervald Tímea 10. B osztályos tanulónk Győrben a Kadler Gusztáv Kajak-Kenu Maraton Magyar Bajnokság és Ifjúsági és Felnőtt Európa-bajnoki válogatón, K1 Női Ifjúsági U17-U18 18km-es Döntőn egyesben 13. helyezést ért el. Május 8-án 11.20 kor párosban fog indulni.
Gratulálunk!